Nemrég klubunkban járt a legendás Körmöczy Zsuzsa lánya, ifj. Körmöczy Zsuzsa, aki klubunk vezetőjével, Gáspár Balázzsal együtt a tenisz-palya.hu oldalnak adott interjút:
“Igazi kuriózum a tenisz szerelmesei számára a Szép Juhászné Teniszklubban található sportágtörténeti kiállítás, amelyet tavaly rendezett be Gáspár Balázs gyűjtő, s idén már a második tematikus tárlatnak ad otthont. A nyitóévben Körmöczy Zsuzsának szentelték a legnagyobb figyelmet, most viszont a sportág első évtizedeit, a viktoriánus kort követi nyomon. De hogyan is előzhette meg az 1958-as Roland Garros női egyesének győztese a kronológiai sorrendben elé kívánkozó tárgykört? A választ a nagy bajnoknő lányától, ifj. Körmöczy Zsuzsától, a Szép Juhászné korábbi tulajdonosától kapjuk meg.
–Tavaly adtam el Balázsnak a teniszklubot, az ő ötlete volt az egész, számomra pedig nagy boldogság, hogy édesanyámról méltóképpen megemlékezhettünk – mutat büszkén körbe ifj. Körmöczy Zsuzsa a Hűvösvölgy Budakeszi felé eső részén található klub közösségi terében, ahol egyáltalán nem indokolt a múlt idő használata a női világranglista 1958-ban második helyezett teniszezőnőjével kapcsolatban, hiszen az egyik sarkot továbbra is az ő fényképei és RG-győzelmével kapcsolatos relikviái díszítik. Vélhetően örökre. – Az érdem mindenképpen Balázsé, hiszen fantasztikus gyűjteménye van, én tényleg csak néhány aprósággal tudtam hozzájárulni a tárlat sikeréhez. Amíg élek, megpróbálom édesanyám emlékét életben tartani. Nemcsak azért, mert különlegesen kapcsolat volt a miénk, de azért is, mert szorgalmával, alázatával és szerénységével a mai játékosok számára is példamutató lehet a pályafutása.
No és persze élete is, amelyre rányomta bélyegét a második világháború, s bár lehetősége lett volna Angliába költözni, a nyilvánvaló életveszély ellenére is itthon maradt. Hiába unszolta édesapja, hiába töltött a harcok kirobbanásakor néhány hónapot Londonban, a honvágy erősebbnek bizonyult a félelemnél. Nem tudta Magyarországon kívül elképzelni az életét. S bár a vészkorszakot szerencsésen túlélte, a későbbiekben sem igazán készülhetett ideálisak körülmények között, mégis a világ legjobbjai közé küzdötte magát.
– Hallatlan erő és kitartás volt benne, úgy tudott harcolni, mint kevesen. S nemcsak a pályán, de az életben is. Amikor beteg lett, ő kérte, hogy ne essek kétségbe. Azt mondta, öt-kettőre vezet a kór a döntő szettben, de még innen is lehet nyerni. Nyert is, közel tizenhárom évet. Ráadásul minőségi életet nyert, hiszen szinte a halálig teniszezett. Amikor a Vasasnál lett szakvezető, soha nem a gazdasági érdekek vezették, csakis a szakmaiak. Nehezen tudta elfogadni azt az új világot, amelyben a pénz lett az úr, s emiatt nagyon sok konfliktusa volt. Amikor én a vállalkozásaimat kezdtem, szerettünk volna tehetséges, de rászoruló gyerekeket támogatni a karrierjükben, de abban az időben ez sajnos nem sikerült. Anyu egyébként őstehetség volt, ehhez járult a szorgalma és a szerénysége.
A tizenhat évesen már felnőtt magyar bajnoki címet nyerő Körmöczy Balatonföldváron, a szülők nyaralója melletti pályán ismerkedett meg a sportággal. Eleinte csak a drótkerítésen túlról, édesapja horgászszékéről csodálta az ütögető párokat, s szaladt boldogan az eltévedt labdák után. Zeitler János edző azonban egy nap behívta és ütőt adott a kezébe. Néhány mozdulat után pedig már ment is át a szülőkhöz, hogy felhívja figyelmüket kislányuk vitathatatlan tehetségére. S bár az édesapa nem lelkesedett a dologért, végül beadta a derekát… S milyen jól tette, hiszen a csöppségből a világ egyik legjobb játékosa lett.
Ifj. Körmöczy Zsuzsa emlékezését a legnagyobb tisztelettel és szeretettel hallgató Gáspár Balázs korántsem szeszélyességből váltogatja évente a kiállítását tematikáját, sokkal inkább az általa birtokolt anyag gazdagsága miatt. A több mint három évtized alatt összegyűjtött relikviákat nem szeretné csak magának megtartani, inkább sorra megmutatná mindenkinek, akit egy picit is érdekel a tenisz és annak története. Utóbbiból a Szép Juhászné jelenlegi tulajdonosánál kevés jobban felkészültet lehetne találni, fejből sorolja a legfontosabb dátumokat. A legelső 1874. február 23-a, a „lawn tennis” szabadalmaztatása Walter Wingfield brit őrnagy által, s már mutatja is az autentikus faládát, amelynek dekorációja világosan mutatja, hogy az első teniszpálya még homokóra formát kapott, s az adogató udvarok hátul voltak. A korabeli fűnyírók és hengerek bemutatása közben, amelyből természetesen itt is található egy-egy darab, Wimbledon valódi történetét is elmeséli:
„A különleges henger nagyon drága volt abban az időben, ezért a klub vezetésének a szomszédtól kellett elkérnie, s bizony nem ingyen. A költségek fedezése miatt kénytelenek voltak tornát rendezni, s ezzel egy legenda vette kezdetét. De nemcsak a tenisz, hanem az én számomra is, hiszen az ottani múzeum meglátogatása során határoztam el, itthon is létre kell hozni valami hasonlót.”
Az ötletgazda pedig már mutatja is tovább a becsesebbnél becsesebb darabokat, mint például a lovak által használt „cipőket”, amellyel a „szentély gyepére” léphettek, a nehéz henger mozgatásához ugyanis kevés volt az emberi erő. S ha már a költségeknél tartunk, abban az időben bizony még Wimbledonban is spóroltak, a labdákat például speciális kefékkel tisztították, amelyből szintén van néhány bemutatóban a Szép Juhászné klubházában. Az elmaradhatatlan fehér krétával egyetemben, amelyet akkor használtak, amikor a kefék már hatástalannak bizonyultak az elszíneződéssel szemben.
A terem másik végében egy üvegtárlóban csecsebecsék sora bizonyítja, a teniszütő formája szinte minden használati tárgyhoz illik, s ezek a műremekek könnyen vevőre is találnak. A teaszűrőtől, a sétapálcán és a mustártartón át, egészen a ceruzáig.
Gáspár Balázstól természetesen a hazai gyökerekről is bármit kérdezhettünk, így az első pálya helyét is pontosan megjelölte, az időpont pedig alig hat évvel a sportág angliai megszületését követően, vagyis 1881-ben.
„A városligeti Liedemann-kertben állították fel az első lawn-tenisz-pályát, s itt játszottak először az eredeti angol szabályok szerint is. Természetesen füvön. Ebben az időben még csak szórakoztató társasjátéknak tekintették, az akkoriban megunt s a krikettel nem összetévesztendő krokettet pótolva. A Budapesti Lawn Tennis Club (BLTC) két évvel később alakult meg, s a Lóverseny téren rendezte be három „labdaterét” – mesél a hazai kezdetekről a tárlat megalkotója, aki mindig is arról álmodozott, ha egyszer saját klubja lesz, ott fogja közkinccsé tenni gyűjteményét. Sajátságos tematika szerint, hogy folyamatosan forogjon az anyag. Jövőre az Art Deco adja majd a kiállítás vezérfonalát. De hogy is mutathatna be mindent egyszerre, ha csak képeslapokból több mint ezret őrizget az otthonában.
– Számomra természetes volt, hogy az első évben a Roland Garros győztese emléke előtt tisztelegjünk, hiszen páratlan bajnok volt, és a családhoz is baráti szálak kötnek – s már nyújtja is ifj. Körmöczy Zsuzsa felé azt az ütőt, amely szinte mindenben hasonlít az édesanyja által használthoz. A Vasas színeiben ifi ob-t nyerő, ám a versenyzés helyett inkább az edzősködést és a pályák üzemeltetését választó utód hirtelen meg is lepődik a faütő súlyától. Miközben újabb emlékeket is felidéz benne:
– A Roland Garros századik évfordulója alkalmából elkísértem édesanyámat Párizsba, ahol a díszpáholyban kaptunk helyet a többi nagy bajnok társaságában. Olyan felemelő és csodálatos érzés volt, hogy fel is szaladt anyu vérnyomása. De nekem is a hideg futkosott a hátamon, amikor a hangosbeszélőből meghallottuk: Suzy Körmöczy, Hungary! Nem tudom miért, de valahogy mindig az volt az érzésem, mintha külföldön jobban becsülték volna az eredményeit, mint itthon. Pedig az ő idejében micsoda magyar bajnokságok voltak! A Margitszigeten zsúfolásig teltek a tribünök a centerpálya körül. A testes Frutti-árusra, Kalapra rászóltak az emberek, hogy csendesebben tevékenykedjen, mintha egy szentélyben lettünk volna. S bár akkoriban nem volt annyi nemzetközi torna, mint manapság, anyunak nagyon sok külföldi meghívása volt. Ennek ellenére, ha tehette, mindig elindult az OB-kon.
A sportszerűségéről is méltán híres bajnok, a pályán kívül is szerette a korrektséget, rajongott a komolyzenéért és a színházért. Pályafutását követően gyakran utazott. Sokszor kereste fel korábbi győzelmei színhelyét, hiszen sportolóként nem sokat láthatott a különböző országok és városok kulturális életéből. Kiegyensúlyozott és boldog házasságban élt Gerő Sándor orvosprofesszorral, aki a sajátjaként szerette a kis Zsuzsit is. S bár az edzősködés a nagy bajnoknőt, lányával ellentétben, egy percig sem hozta lázba, a Vasas SC szakosztály vezetőjeként tudását mindvégig a magyar tenisz érdekében kamatoztatta. A piros-kék együttes régi, budai pályáján szeretett a legjobban játszani, ezért is fogalmazott úgy egy újságíró kérdésére, hogy „Pasarét az én Párizsom!
A Szép Juhászné Teniszklub sportágtörténeti kiállításán évente újabb és újabb érdekességekkel találkozhatnak a tenisz szerelmesei. Körmöczy Zsuzsa, és az 1966-os Roland Garros második helyezett Gulyás István pontosan vele szemben elhelyezett fotói és relikviái azonban folyamatosan megtekinthetőek, állandó helyükön.
A legnagyobb bajnokok ugyanis sohasem mennek ki a divatból.